Ez az új webcíme a Szerepjáték tisztánnak. Kísérleti jelleggel indul, még van lehetőség a változtatásokra. Minden javaslatra nyitott vagyok, de nem ezen a honlapon, hanem ott.
Lassan elindult a 2008-as Iron Game Chef verseny, ahol minden évben gyorsfejlesztő versenyen mérhetik össze kreativitásukat a szerepjátékfejlesztők. Ezúttal azonban a jelmondat: Artists First! = Illusztrátoroké az Elsőbbség!, ami azt jelenti, hogy a játék két fordulóban zajlik: Az első fordulóban grafikusok, fotósok, illusztrátorok műveit várják nemlétező játékokhoz, ami alapján a játékfejlesztők a második fordulóban elkészítik a játékaikat.
Úgy látszik én és a freeblog nem vagyunk egymással kompatibilisek, ugyanis éppen akkor változik a belső nyelvének a jelentése, amikor éppen publikálnám az új dizájnt, amibe rengeteg munkát öltem bele. Nem is a kinézet miatt lett volna fontos, hanem a szerkezete miatt.
Most indult volna újra a blog újabb cikkekkel, de emiatt most újabb adag türelmet kérek, amíg találok egy profi szolgáltatót. Addig is visszaállítom a régi sablonokat. Elnézéseteket kérem. Ugyanakkor minden javaslatra nyitott vagyok a kommentek közt.
Az első havi frissítésben három cikket találhattok: két szerepjátékból is a közeljövőben készülnek új modernizált változatot kiadni. Egyik a kevéssé ismert Mutant Chronicles RPG, másik a hazánkban legismertebb M.A.G.U.S. Mindkettő hasonló utakon jár: a klasszikus szererpjátékírás módszereit alkalmazzák, de ugyanakkor igyekeznek megfelelni a modern kor követelményeinek.
És hogy az elméletek szerelmeseinek ostromának is ellenálljak, új rövidcikkek sorozatát indítom el, amíg saját kútfőből nem telik elméleti cikkre. Jó olvasást!
Kedves Olvasóim!
Hirtelen elhatározással (bárcsak mondhatnám, hogy az 1 éves születésnap alkalmából!) a következő változásokat fogom eszközölni a blogon.
A rendszeresség hetiről havira változik. Ez elsőre visszalépésnek tűnhet, de valójában a nagy megjelenési gyakoriság sok esetben megakadályozta, hogy egy-egy hosszabb cikket lefordítsak vagy egy-egy elméleten tovább gondolkozzak. Vagyis ennek a hatása a minőség javulása lesz.
Másfelől a kapkodós legyen-valami-a-hétvégére-bármi-ami-szerepjátékos koncepció helyett meg fogom tudni tervezni úgy a megjelenéseket, hogy arányosan jelenjenek meg hírek és kritikák is. Egyelőre nem tudom, milyen mértékben és mennyiségben, de azt garantálhatom, hogy minden hónapban lesz legalább egy hírek vagy egy kritika és egy eredeti vagy fordított elméleti cikk.
A havi megjelenés természetesen nem jelenti azt, hogy ne jelenhetnének meg hírek vagy cikkek két nagy frissülés között. Míg a munkát igénylő cikkek óraműpontossággal havonta fognak megjelenni, addig a hírek, a fontosabb kritikák és egyebek bármikor megjelenhetnek, vagiys ezután is érdemes figyelni az RSS feedet.
Remélem, mindenkinek előnyére válnak a változások. Egyelőre nem tudom, hogy mikor kezdünk, de egy biztos: 30 napon belül!
a főszerkesztő
Percre pontosan 1 éves a Szerepjáték Tisztán. Ez a 87. publikált bejegyzés, és eddig összesen 56 komment érkezett (és nem mind az enyém). Lassan, de biztosan eddig is tolódott el a honlap fókusza, de ezen túl úgy döntöttem, radikálisabb módszereket fogok alkalmazni, hogy arányaiban több hír és aktualitás, valamint magyarországi közéleti cikk jelenjen meg. Szurkoljatok, kívánjatok boldog születésnapot, de mindenek előtt kattintsatok ide és kommenteljetek!
A változások fényében egy levelezőlistát is indítottam, aminek az a célja, hogy moderált formában lehessen beszélgetni szerepjátékkal kapcsolatos témákban:
|
|
| szerep |
| Csoport meglátogatása |
Írta: Koszper Gábor.